Az energia zselé szárnyakat ad.

Szponzorált tartalom

energia zselé

Minden állóképességi sportoló egyik legnagyobb dilemmája az, hogy mit vigyen magával enni akkor, ha tudja, az adott sporttevékenység hosszú órákra el fog húzódni. Eléhezni ugyanis nem a legjobb ötlet, kivált, ha az illető ki szeretné hozni magából a legtöbbet. Az energia zselé megoldást tud nyújtani  ebben a helyzetben, de hogy melyik a legjobb energia zselé, abban megoszlanak a vélemények. Egy biztos: a SiS (Science in Sport) izotóniás zseléje volt az első a világon, mely könnyen emészthető, gyors szénhidrát-utánpótlást biztosított mindazon sportolóknak, akiknek erre szükségük volt. 

A kerékpáros energia zselé így lehet akár a SiS-terméke is, hiszen kis súlyával, kis méretével bármilyen kerékpáros mez zsebében el tud férni. Amiért a SiS inkább ajánlott, mint az Aptonia Energy Gel, a Biotech, a Scitec saját megoldása, az az, hogy a SiS mögött évtizedes tapasztalat áll, míg például a Decathlon vagy a többi népszerű gyártó terméke mögött ilyen múlt nem feltétlenül mutatható ki. A zselé felszívódásához külön, plusz folyadék nem kell, mivel a gél már oldott formátumban van, ezáltal könnyű lenyelni; nem véletlen, hogy a terepfutók is előszeretettel élnek zselével (néha házilag elkészítve), hiszen úgy lehet azt bevinni a szervezetbe, hogy meg sem kell tulajdonképpen állni hozzá.