Ne vesztegesd a pénzed, válassz elsőre is jó vízszerelőt!

Szponzorált tartalom

vízszerelő érd

vízszerelő érd

Az ideális szakember megtalálása nagyon fontos, hiszen nem elég a megfelelő anyagi tőke és pár jó elképzelés: ha annak a megvalósítása nem megfelelő, akkor „megette a fene az egészet”, hogy így mondjam. A megfelelő szakemberek valószínűleg nem potom pénzekért fogják árulni a hosszú évek alatt magukra szedett és elsajátított tudást, mindenképpen figyelembe kell venni az ár-érték-arányt és az eddigi referenciákat.

Nos, nemrégiben kedves szomszédom kezdett bele némi felújításba a házán, csakhogy valamilyen oknál fogva inkább a már-már gyanúsan olcsó és amúgy elég fura vízszerelő brigádot hívta ki, annak ellenére, hogy róluk túl sok jót nem lehetett hallani és kapott jobb ajánlásokat is, bár nyilván kicsit drágábban.

Hogy-hogy, hogy nem, nem sokkal később beütött a baj és az éjszaka közepén csőtörés keletkezett a házban, annak ellenére, hogy nemrég történt felújítás. Nem volt mit tenni, mivel elég súlyos volt az eset, nem várhatott, így azonnal felkereste annak a cégnek a honlapján, amelyről az járta, hogy a legjobb vízszerelő Érd környékén. Ebben egyedül az tűnhet különösnek, hogy az éjszaka közepe volt, ő maga is csak félig-meddig hitte, hogy valóban eléri a 24 órás ügyfélszolgálattal hirdetett céget, hiszen a hirdetés és a valóság sok esetben két teljesen különböző dolog, mint ahogyan azt ő is tapasztalhatta már az aktuális helyzetben is: ő lepődött meg a legjobban, de elérte őket. És nemcsak hogy elérte az ügyfélszolgálatot, olyan történt, amit álmában sem hitt: ahogyan hirdették magukat, annak megfelelően, mivel vészhelyzet volt, 1 órán belül a helyszínre is érkezett az illetékes, hogy megpróbálja orvosolni a problémát.

Ekkor jött rá, hogy már elsőre is ezt a céget kellett volna keresnie, mert akkor valószínűleg nem kellene most éjszakába nyúlóan aggodalmaskodnia és még rá is fizetni a kóklerek munkájára, merthogy most valóban olyanok érkeztek ki, akik értettek a vízszereléshez, így szerencsére sikerült elhárítani a problémát az előzetes aggályokkal szemben. Fogadkozott is magában, hogy legközelebb jobban utánajár a lehetőségeknek – szerencsére a cég a vízszerelésen belül nagyon sok dologgal foglalkozik, mindenre van megoldásuk – legyen az WC, csőtörés, csatornákkal való munkák (kamerázás, takarítás…), vízóra szerelés – őket hívva nem kell attól tartani, hogy ne tudnák elhárítani a problémát.

Egyébként nem csak, hogy folyamatos az ügyfélszolgálatuk és akár 1 órán belül kiérkeznek sürgős esetben, alapvetően is nagyon gyorsak, ami szerintem kiemelkedően jónak számít, főleg, ha megnézzük az egyébként jellemző arányokat. Amúgy még a kiszállási díjat is elengedik, hogyha történik javítási munka, amikor kihívják őket, tehát számos dolog szól amellett, hogy őket nevezzük a legjobb vízszerelőknek Érden; ha arra kerülne a sor, biztos, hogy én sem hívnék mást!